A Gabonasikló

A gabonasikló Észak-Amerikában, az Egyesült Államok délkeleti részén és Északkelet-Mexikóban honos. Előfordul ligetes erdőkben, vízfolyások mentén, réteken, gabonaföldeken és sziklás hegyoldalakon 1800 m tszf. magasságig. Hossza ritkán haladja meg a 120 cm-t, bár a legnagyobb példányok elérhetik az 1,8 métert is. Két jól elkülöníthető alfaja közül a törzsalak (E. g. guttata) élénk színezetű, narancssárgától szürkésbarnáig terjedő alapszínen vörös vagy bordó színű, feketével szegélyezett foltokkal, míg a másik alfaj, az E. g. emoryi alapszíne világosszürke, s rajta a foltok színe az olajbarnától a sötétszürkéig változhat. A pikkelyek simák vagy csak egészen kevéssé ormósak, a hasoldal nagy pajzsai alkalmasak a kapaszkodásra.

A gabonasikló fő táplálékát kisebb rágcsálók alkotják, de madarakra és denevérekre is vadászik, s fiatal korban nyilvánvalóan rovarokat (pl. tücsköket) fogyaszt. Elsősorban éjszaka aktív, de sokszor már kora este zsákmány után néz. Élőhelyén március és május között párzik, s a tojásokat, melyeknek száma egy fészekaljban 3-21 között van, május végétől júliusig rakja le. A 25-38 cm közötti fiatalok kikelése július és szeptember közötti időszakra esik. Ivarérettségüket másfél és három éves koruk között érik el.

Terrárium: Középtermetű és nem kifejezetten gyors mozgású sikló lévén a gabonasikló nem igényel különösebben nagy területet, de nem szabad megfeledkezni arról a tényről, hogy testhossza kifejlett korban meghaladja a 100 cm-t, tehát a terrárium átlójának már egy példány esetében is legalább egy méteresnek illik lennie. Két-három állat tartásához legalább 100-120 cm hosszú, 40-60 cm széles és 50-60 cm magas medencét kell berendezni. Háromnál több példányt nem célszerű együtt tartani; a két hímből és négy nőstényből álló nagyobb tenyészcsoportok igen nagy férőhelyet és - különösen etetéskor - fokozott figyelmet igényelnek.

Bár a gabonasikló ügyesen mászik fára, alapjában véve mégis talajlakó kígyó. Ez nem jelenti azt, hogy a terráriumban is állandóan az aljzaton tartózkodik, de azt igen, hogy nem kedveli a túlságosan vékony ágakat, a berendezésnek tehát inkább műsziklákból és vaskos farönkökből kell állnia. A terrárium középpontjában elhelyezett, melegítőlámpával megvilágított sütkérezőhelyet az állat - kiváltképp, ha jóllakott - napközben szívesen felkeresi, mintegy "modellt állva" fotózáshoz vagy egyszerű gyönyörködéshez. Fontos ugyanakkor a megfelelő takarást biztosító búvóhely - több példány esetében mindegyiknek külön-külön. A talaj tőzeggel vagy kéregzúzalékkal kevert föld legyen. A vízmedencét valamelyik sarokba, jól körülzárt helyre építsük, s peremét emeljük a talajszint fölé, hogy az állatok a terráriumban jövet-menet feleslegesen ne szennyezzék a vizet.

A gabonasiklók terráriuma kellő ügyességgel szépen növényesíthető. A frissen beszerzett állatok a beszoktatási időszakban egy darabig túrnak ugyan, később azonban, ha alkalmas rejtekhelyre találtak, felhagynak ezzel, és békén hagyják a növények gyökereit. Leginkább kúszó-, futónövényeket ("scindapsus", borostyán) érdemes alkalmazni, melyeket a műszikla-teraszok tetején kialakított teknőbe, a terasz peremére érdemes ültetni; így a lefelé terjedő növényekre a napozó kígyók nem tudnak ráheveredni.

Noha a gabonasiklók többnyire ügyes vadászok, a terráriumban nem tanácsos az etetések alkalmával "zsákmányszerzési bemutatót" rendezni. A táplálékállatot előre elpusztítva vagy csipesszel biztonságosan megfogva tartsuk a kígyó elé, ügyelve arra, hogy egyszerre csak egy példány legyen a közelben. Ha a sikló már megfelelő fogást talált a rágcsálón, bátran odébb helyezhetjük a terrárium egy nyugalmasabb pontjára, míg a többi is sorban megkapja a maga adagját. Legyünk tekintettel az egyes példányok egyéni ízléskülönbségeire: némelyik az egérnél jobban szereti az ugyanolyan méretű szopós vagy süldő patkányt, s van, amelyik szívesebben eszik gyakrabban keveset, mint egyszerre sokat. Az állatok étvágyáról aktivitásuk árulkodik; ha mozdulatainkat élénken követik a frontálüveg mögött vagy esténként fel-alá csúsznak a terráriumban, biztosra vehető, hogy éhesek. Az etetések gyakorisága az állat életkoráról, de az évszakoktól is függ: a párzási időszakban a hímek, közvetlenül a tojásrakás előtt a nőstények válhatnak étvágytalanná.

Szaporítás: A téli fényszegény időszakban a terrárium hőmérsékletének és a világításnak csökkentésével fokozhatjuk a siklók párzási kedvét. Tavasszal a hímek heves csatákat vívnak egymással, melyeknek során igyekeznek testükkel a talajhoz szorítani egymást - ezek a küzdelmek azonban igen sportszerűen zajlanak és gyakorlatilag semmiféle sérüléssel nem járnak. A tojásrakásra a párzás után 50-60 nappal kerül sor. Ha megfelelő tojásrakóedényt nem biztosítunk a nőstény számára, akkor azok lerakása véletlenszerűen történik meg a terrárium valamely pontján, s a felnőtt állatok mozgásuk során tönkretehetik a fészekaljat. A lerakott tojásokat keltetőbe kell helyezni, ahol 27-30 C-os keltetési hőmérséklet mellett körülbelül a 70. napon látnak napvilágot a ceruzavékony kis siklók.

A frissen kikelt gabonasiklóknak csak egy része hajlandó az első vedlés után azonnal elfogadni az újszülött egeret - ez talán annak tudható be, hogy a természetben eleinte inkább rovarokkal táplálkoznak. A terráriumba azonban kockázatos dolog eleven rovart behelyezni (a tücsök kárt tehet a kis kígyóban), ezért célszerűbb a táplálékmegtagadó siklófiókát éjszakára egy szopós egérrel összezárni egy egészen kicsi, szellőzéssel ellátott műanyagdobozba. Csak ha ez sem segít, akkor folyamodjunk kényszertápláláshoz. A tömést mindig nagyon óvatosan, egészen apró falattal kell végezni. Egy alkalommal csak egy takarmányállattal tömjünk és a következő alkalommal, újra adjuk meg a kis állatnak az esélyt a spontán táplálkozásra, mielőtt ismét alávetnénk a kellemetlen procedúrának. Később fokozatosan egyre nagyobb zsákmányállatot fogyasztanak; a nagy, felnőtt példányok a süldő patkányt is legyűrik. Vigyázat, a gabonasiklónak sokszor "nagyobb a szeme, mint a szája": könnyen megeshet, hogy túl sokat vagy túl nagy falatot nyel le, s másnapra kiöklendezi! Megfelelő körülmények között ez a mutatós kígyó húsz évig is a terrárium dísze lehet.

A kereskedőknél vagy tenyésztőknél megvásárolható gabonasiklók nem mindig képviselnek tisztavérű, vadonélő alfajt. Egyre népszerűbbek a különféle színváltozatok: az albínók illetve az anerithrisztikus vagy amelanisztikus példányok, melyeknek bőréből hiányzik a vörös vagy a fekete színanyag. Előfordulnak az észak-amerikai patkánysiklóval (Elaphe obsoleta) keresztezett, szaporodóképes hibridek is. Ezek a vadon nem létező, mesterségesen tenyésztett, "nemesített" formák bizonyítják, hogy a gabonasikló elindult a háziállattá válás útján...